Ez a szerelem ?!

Még mielőtt bárki is azt hinné, hogy szerelmetes lettem, azt ki kell ábrándítanom: nem lettem az, nem vagyok az!

Vagy igen?

Mindenkinek volt már olyan beszélgetése, amikor a barátok - akik mindig mindent jobban tudnak - közlik, h "na, de ez nem szerelem"... akkor mi az?

Van olyan, h kicsit vagyok szerelmes? Akkor van olyan is, hogy nagyon? De akkor hol a határ? Van olyan, h első látásra? Vagy az csak az agyunk játéka? A szerelem csak többszöri találkozás után jön? Mindig észrevesszük, hogy szerelmesek vagyunk? Vagy csak akkor amikor elválunk az illetőtől? Ha pillangókat érzek a gyomromban, akkor vagyok csak szerelmes? Ha sírok utána, csak akkor? Vagy ha futok utána, mint egy kiskutya a gazdi után, csak akkor? 

Mennyi kérdés, amire nem tudunk fehéren-feketén válaszolni. De ki tud? 

Meg voltam/ vagyok győződve, hogy jó pár évnyi tapasztalat, jó pár mindenféle rövidebb- hosszabb kapcsolat, egy-több éjszakás kaland, lelkesedés, sírás, nevetés, lila-rózsaszín ködök után, tudom a válaszokat arra az egyszerű kérdésre, hogy mi a szerelem. Aztán lehet, hogy még sem... 

Az örök kétkedés ott van bennem. 

A következő kérdés, ami az elsőből következik, hogy tényleg mindig rossz kategóriát választunk... fennen hirdetjük, hogy nyitott elmével állunk a világ elé, aztán amikor elmegyünk bulizni, szórakozni még sem ezt bizonyítjuk. Belépve a szórakozó helyre mindenki felméri a terepet, ki az elsőre szimpatikus, ki az, aki bejön elsőre. Ezzel le is zárva a további ismerkedés, további szemezés lehetőségét, mert onnantól kezdve csak arra az egyre koncentrálunk. 

De honnan tudom, hogy ki az én "kategóriám"? Érezzük!! Az pedig a következő felvonás része, hogy lesz-e belőle működő kapcsolat.

Ne értse félre senki, a szívem jól van, nincs összetörve, nincs megrepedve... sőt, még nem is a 30-as éveibe lépő pánik szól belőlem. Ez az év annyi mindent hozott, amiben végre kiteljesedhettem. 

Ülök a teraszon, nézem a Boszporuszon ide-oda sikló hajókat, hallgatom a müezzint, és elmélkedek, dolgoztatom az érzelmeimet újra és újra, újabb és újabb elméleteket gyártva. Tudom, hogy csodálatos helyen vagyok... még mindig hihetetlen!!

http://www.youtube.com/watch?v=ePIaYAH34Ao

Közösséghez tartozni

Azt hiszem mindenki hallott már ilyen-olyan formában az immár 3 hete tartó tűntetés sorozatról Törökországban. Volt itt már minden, de tényleg... az éles fegyver használattól a rendőri könnygáz készletek majdhogynem teljes felhasználásig, haláleseteken át több ezer sérültig... Az ellenállás szinte minden formájában átment már a tűntetés. Egyszerűen megdöbbentő, hogy mennyire kreatívak tudnak lenni a törökök!!
A vasárnap (06.16.) voltak az utolsó összecsapások, akkor már odáig fajult a dolog, hogy könnygázzal kórházba, szállódákba is belőttek. A rendőrök 3 hete készültségben, éjjel-nappal rohamosztagos ruhában, civil ruhában (ki miben) állnak a város különböző csomó-góc pontjain. Vasárnap nekem is sikerült még egy (utolsót) nyelnem a könnygázból.... megint futni kellett... láttam a barikádókat, láttam a rendőröket. Éreztem a pillanatot, amikor a levegő tele van feszültséggel és egyszer csak valami ici-pici elpattan, abban a pillanatban minden elhallgat, teljes csend lesz! De ez tényleg csak egy villanásnyi pillanat, a következőben megindulnak a rendőrök és lővik a könnygázt számlálatlanul.
Te pedig azzal a lendülettel futásnak eredsz, bízol benne, hogy messze vagy a gáztól, de a levegő lassan megtelik a szűk utcákban a vele és egyre kevésbé kapsz levegőt, egyre jobban csípi a szemed és már nem nézel körbe csak futsz-futsz, meg sem hallva a tömegből jópár ember kiabálását, hogy "Nyugalom!"
Képekben:

Vasárnap este még kimentünk Besiktasba egy kis izgalomért, egy kisebb fajta tömeg pontban 9-kor el is kezdett énekelni, jelszavakat kiabálni... szépen lassan egyre nagyobb lett a tömeg, majd pár óra éneklés után mindenki hazament.

Ezek után a parkot teljesen lezárták, sőt a Taksim tér nagy részét is!

Viszont az új héttel az ellenállás, a tűntetés új formáját is megtalálták a törökök, ez pedig nem más, mint a Duran Adam - az Álló Ember. Egy táncművész indította el, aki 8 órán keresztül állt a téren szembe az Atatürk Kulturális Központtal és csak állt és állt mozdulatlanul. Hihetelen gyorsan elterjedt ez a fajta passzív ellenállás, amivel a rendőrök semmit nem tudtak kezdeni. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem tartóztatták le, csak éppen el kellett engediük!

Duran Adamokat nemcsak a Taksim téren látni, hanem a Starcbucks előtt is, bárhol a városban, bárhol más városokban!

A parkban töltött napok olyan "vágyat" váltottak ki az emberekből - és nemcsak a fiatalokból! -, ami arra sarkal több száz ember, hogy kisebb parkban gyűjenek össze, beszéljék meg/át az elmúlt hetek eseményeit, döntéseket hozzanak akár a további lépésekről, köszönetet mondjanak egymásnak, vagy csak együtt üljenek órákon keresztül. Egyszerűen közösséget teremtett! Mindenkinek kell a valahova tartozás élménye! Az első este nagyon kaotikus volt az Abbasaga parkban tartott gyűlés: mindenki mást akart, van aki énekelni, van aki vonulni, van aki beszélni... hiányzott egy vezető (teszem hozzá, hogy a mozgalomnak most sincsen még egy egyszemélyes vezetője... sőt semmilyen vezetője!)
Aztán valahogy kiforrta magát... az emberek elkezdtek sorban felszólalni a fórum közepén (olyan a hely, mint a görög népgyűlések helyszíne), aztán ahogy egyre haladt előre az éjszaka úgy a tapsot és éneket felváltotta a síketek tapsa.

Ma már csütörtök van, estéről estére egyre többen gyűlnek össze a parkban, ma már fotó kiállítást is szerveztek, már több kisebb-nagyobb csoportban folyik a diskurzus. Sőt, ma láttam, hogy az ázsiai oldalon is hasonlók szerveződtek.

Szóval így állunk mi most ellent.

Indítás

A folyt.köv. blogom célja, hogy a saját kis élményeimet, életemet meséljem el azoknak, akik nincsenek közvetlenül mellettem, vagy akikkel nem vagyok napi kapcsolatban. Nem vágyok több száz fős olvasótáborra, országos blogger elismertségre, én csak egy mezei futó vagyok.
Szeretnék új dolgokat kipróbálni a "blogolásban", valahogy máshogy írni, más, új témákat is felvetni, esetleg reakciókat kiváltani abból a pár olvasóból... meglátjuk, mi sikerül!

Úgy érzem itt vagyok a lehetőségek kapujában vagy már be is léptem az ajtó... A lényeg, hogy nem akarok tétlenül állni: most van idő-tér-energia rá (persze nemcsak erre, hanem sok másra is!!), csak oda kell figyelni, hogy tényleg ki is használjam, ne csak ragadjam meg!