Mi van a fejemben, ha üres?!

A forró nyár beálltával nemcsak a szabadságolások ideje jött el, hanem az én aktivitásom is csökkent. Mind a blogon, mind a gondolataimban... mintha valami ködfátyol ereszkedett volna le az agyamra és csak a következő perceket, maximum napokat látnám előre és semmi többet. Mintha ez a borulás egyszerűen megbénítaná a felszínről való alábukást a merengésemnek... Nincs merengés, nincs világmegváltó (vagy ahhoz közeli) gondolat, nincs terv, nincs téma ami igazán érdekelne, amiért igazán "küzdenék"...
Az erre való ráeszmélést egy arcul csapásnak éltem meg: dühös, mérges, kétségbe esett lettem... Azon vettem észre magam, hogy ülök egy török sráccal a kis török teánk mellett és a hogyvagy, mizúamunkahelyen, milyenvoltanapod kérdéseken túl nem nagyon jutunk túl... Ez vagyok én?! Én aki 5nél több évig tanult az egyetemen mindenféle idiótaságot, azzal az egyetlen céllal, hogy tájékozott legyen, hogy minden témához legyen hozzászólni valója. Én, aki abba is belepofázik, amihez nem ért még abba is! és... egyszer csak azon kapom magam, hogy a felszínes, napi dolgokon túl nem tudok és nem is van igényem hozzászólni...
Ekkor jön a következtetés: mennyire butának, felületesnek gondolhatnak azok akik igazán nem ismernek... talán itt a gond, hogy nincsen túl sok barátom, hogy sokaknak nem vagyok szimpatikus...
Jön a magyarázat keresés: nyelvi akadályok... még mindig nem megy önmagam teljes kifejezése az anyanyelvemen kívül (néha még ott sem). Természetesen van némi önképzavarom is, mert valljuk be a török ételek, a kevés mozgás, a sok sör meglátszik a kis testemen. Na jó, de ezek csak kifogások... az igazi okot kell megkeresni... próbálom járatni, tornáztatni az agyam, de nem jutok előre...

Egyetlen gondolat cikázik a fejemen keresztül üvöltve, hogy nem akarok üresfejű lenni, nem akarok annak tűnni....

Vannak dolgok amik megvannak írva. "benne vannak a karmádban", ahogy Andi mondja. Azt hiszem ilyen volt az is, hogy találkoztunk egy amerikai fickóval, Daviddal. A vele való beszélgetés, az Ő gondolatainak hallgatása egy igazi felüdülés!! Végre valaki, aki érdeklődik a világ iránt, akinek van véleménye a világ dolgairól és nem az elcsépelt közhelyeket puffogtatja, aki olvasott és aki elismeri, ha nem tud valamit!
Azt hiszem pont ez kellett, hogy lássam, hogy van még ilyen, hogy még én is visszatalálhatók erre az útra! :) Igaz, hogy nincs tervem a jövőre nézve, nincs egy timetable amibe bele írhatnám, hogy mikor mit akarok, nincs projekt, és ez biztos, azt jelenti másoknak, hogy céltalanul bolyongok a világban.... Pedig nem!!! Életemben először kimerem mondani, hogy nincs A terv, nincs B terv, de még Zs sem. Vagyunk, megélem a pillanatot és igyekszem nem elfeledkezni a világom mélyebb gondolatairól!!!! Azt hiszem ez a célom! :)

Búcsúzunk Hannától

Utálok búcsúzni és nem is tudok... ez nem változott!
Egyszerűen nem megy...
Azt gondolom magamról, hogy meglehetősen érzelgős, érzékeny emberke vagyok, de valahogy búcsút venni és ezt kimutatni nem megy...  pedig belül megszakad a szívem, ha olyantól kell elválni, akitől nagyon nem akarok, aki nagyon közel áll hozzám!

De valahogy a búcsú ideje mindig eljön. Nem lehet elkerülni! Van amikor tudjuk, hogy ez nem olyan végleges istenvéled, hanem csak egy szia, és hamarosan újra együtt múlatjuk az időt. Viszont van, amikor hiába mondod, hogy "nem sokára találkozunk", egyszerűen érzed, hogy az a nemsokára lehet akár évek is. Valahogy így van ez most Hannával.
Hanna június utolsó hetében haza repült Németországba. Ahogy közeledett a dátum, egyre inkább nem akart elmenni... megjegyzem NAGY betűvel, hogy előtte, sem nagyon akart :)
Annyira jók voltunk együtt, mi hárman!! Annyi, mindent tanultam Tőlük... és most annyira hiányzik nekünk!!

Nehéz dolog az elválás, még ha nem is jelenti a szó szerint vett lezárást. Nehéz visszatérni egy korábbi életbe, még akkor is ha már "rutinod" van benne, ahogy Hannának is.

Hanna most már több hete otthon van, készül a vizsgáira és hiányzik neki Istanbul, ő meg nekünk nagyon!!

Hazám, hazám...

upsz!!! A nagy koncentrálás vége - elírtam a hónapot! Szóval JÚLIUS lesz az!!!
Megszakítjuk adásunkat, közszolgálati híreket mondunk:

2013.július 27. ESTE, 20:15-KOR ÉRKEZIK EGY REPÜLŐGÉP A BUDAPESTI LISZT FERENC REPTÉRRE, AMINEK AZ EGYIK UTASA ÉN LESZEK :)

Az utána következő 2 hétben, egészen pontosan aug.10-ig Magyarország különböző pontjain leszek fellelhető!

Mivel még februárban történt kisebb baleset a telefonommal, aminek következtében nem igazán maradtak meg a barátok, ismerősök telefonszámai, így kérnék mindenkit, hogy hívjon, ha hallani-látni akar! Az én számom nem változott!!

Szép hétvégét, minket vár a terasz és a piac :)

Amikor kimozdulunk a tíz milliós városból

Néha, több havonta egyszer egyszer csak hatalmába kerít az az érzés, hogy ki kell mozdulni ebből az óriás metropolisból. Valahogy ez az most összekapcsolódott azzal az lehetőséggel, hogy Tekirdagban (Rodostó) magyar napot rendezek a Cseresznye fesztivál keretében.
Késői kelés és kisebb töprengés után úgy döntöttünk, hogy elbuszozunk Tekirdagba és megnézzük azokat a híres magyar borokat - valljuk be, ez volt a motiváló tényező a 2,5 órás busz úthoz :)

A következő hétvégén Andi egyik ismerősének a lagzijára voltunk hivatalosak. Igazából Andi volt hivatalos, én pedig a +1 fő voltam :)
Az út oda-vissza kb 9-9 óra volt! A ceremónia helyszíne Izmirben, egy hajón, a lagzi része pedig Izmirtől 1 órára kb., Focaban. Ez egy kis üdülő falu az tenger mellett. Ott is aludtunk sátorban! :)
Sem hagyományos nem volt, sem pihentető, viszont nagyon jó volt a 2 banda aki zenélt, jó volt a vacsi, viszont nem volt torta!! Maga a lagzi egy kempingben volt, közvetlenül a tenger parton... hihetetlenül jól nézett ki! Szóval lehet, hogy a mezős elképzelésemet lecserélem egy tengerpartira :D

A sátras elhelyezésről az "üljenek a fiúk ölébe a lányok" c. zeneszám jutott eszembe:)